A Bundesliga magyar vezetőedzője, a berlini Herthát lassan három éve irányító Dárdai Pál múlt vasárnap, Lipcsében ült századik alkalommal csapata kispadján. Tíz emberrel szerzett fantasztikus győzelemmel ünnepelte ezt akkor meg a fővárosi kék-fehér alakulat, most pedig a Kickerben Steffen Rohr készített hosszabb interjút honfitársunkkal.

November elején ünnepelhette, hogy már 1000 napja a Hertha BSC edzője, a múlt vasárnapi lipcsei 3-2-es győzelem alkalmával pedig századik Bundesliga-meccsén ülhetett a kispadon a berliniek trénereként. Mégis úgy tűnik, mintha az efféle jubileumok olyan nagyon nem érdekelnék. Vagy tévedünk, Dárdai Úr?
- Ezek nagyon szép számok. És hogy három év elteltével még mindig itt vagyok, egy kicsit az edzői team közös munkáját is dicséri. Azonban azzal, hogy mi volt tegnap, ma már nem sokra megyek. A futballban, de a sportban és általában az életben is mindig előre kell tekinteni. Száz meccs - nagyon szép élmény és tapasztalat. Azonban a százegyedik és a százkettedik meccsednek éppúgy kell majd működnie.

Amikor 2015 februárjában átvette Jos Luhukay posztját, el tudta volna képzelni, hogy ez egy ilyen hosszú történet lesz majd?
- Ez az ugrás talán túl korán jött az edzői karrieremben. Nem csekély rizikó volt benne, például hogy hamar véget érhet és tönkre is mehet a Bundesliga-pályafutásom edzőként. Én máshogy terveztem eredetileg, de a klub így akarta. A menedzserünk bízott bennem, megkért, hogy segítsek, a játékosok pedig meghallgatták az elképzeléseimet. Ha nem működött volna a dolog, feltehetően még ma is a magyar válogatott szövetségi kapitánya lennék.

Még ma is ugyanaz az edző, aki a kezdetekkor volt?
- Nem. A három év alatt nagyon sokat tanultam, taktikai, pszichológiai és pedagógiai szempontból egyaránt. Minden esztendőnek megvolt a maga saját útja, története. Edzőként minden egyes évben más kulcsot kell, hogy használj a játékosaidhoz.

A mostani őszi szezonban mi volt ez a kulcs?
- A Hannover, vagy a Hamburg elleni mérkőzések előtt akadtak pillanatok, amikor egészen máshogy kellett beszélnem a futballistákkal, mint ahogy azt korábban tettem. Ha lefelé kell tekintgetned a tabellán, egészen más a nyomás rajtad, mintha felfelé.

A Bundesliga jelenlegi trénerei közül csak a freiburgi Christian Streich dolgozik régebben a klubjánál, mint Ön. Edzőként lehetséges egyáltalán hosszabb távú tervek mentén dolgozni?
- Nekem szerencsém van, hogy a Herthánál itthon vagyok. Talán kissé nagyobb a hitelem, több irántam a bizalom, mint néhány kolléga felé másutt. Olyan ez, mint egy vár. Tisztában vagyok vele, hogy kik a vár tornyai itt, azaz kik azok, akikhez bizalommal fordulhatok. Ezért érzem itt biztonságban magam, s ennek köszönhető, hogy krízishelyzetekben is erős tudok maradni. Ráadásul mindezt a csapat felé is sugározni tudom. Így aztán sem a Hamburg ellen nem remegtek meg, sem a Hannover ellen, s amikor hozni kellett a teljesítményt, akkor hozták. Azonban tisztában vagyok vele, hogy ezzel óvatosnak kell lennem. Minél hosszabb ideje vagy edző egy csapatnál, annál jobban mehetsz a játékosaid idegeire (nevet).

Hogy lehet elkerülni és kiiktatni a csapatnál az elkopás, a kiégés jeleit?
- Edzésen néha kitalálhatsz valami újdonságot, de a végén mégis mindig az alapok számítanak, ami pedig ezeket az alapokat illeti, igyekszem bennük mindig Dárdai Pál maradni. Ez ahhoz vezethet, hogy talán néha már unalmas vagyok a játékosoknak. Végső soron mindig a futballisták döntenek róla, meddig marad az edző. Tudom, hogy nehéz eset, kellemetlen pali vagyok. Semmit sem söprök a szőnyeg alá, mindent igyekszek azonnal megbeszélni. Ez pedig néha fájdalmas is lehet. Ennek ellenére állítom, hogy egyenességgel élhetsz túl a legtovább.

Két jó szezont követően a mostani őszi idény már döcögősebb, hullámzóbb volt, egy nagyon erősre sikerült finissel. Azokban az időszakokban, amikor elmaradnak a győzelmek, nem csökken az elégedettség érzése a munkája kapcsán?
- Nem. Annak semmi értelme, ha vereségeket követően morcos képpel szaladgálsz körbe, a játékosaiddal meg három napig nem állsz szóba. Volt ilyen edzőm korábban. Néha többet ér, ha visszább lépsz egyet, hogy a végén annál magasabbra juss. Ez a fajta türelem megvan nálam. Egyszerre kell idősebb, fiatalabb, sérült, lábadozóban lévő és cserejátékosok lelkével törődnöd, előfordul, hogy már inkább menedzserként, mint edzőként. Tisztában kell lenned azzal, hogy az egyes futballistáid miként működnek, a nagy egészet pedig állandóan ki kell egyensúlyoznod, hogy ne boruljon meg a csapat. Ez a legnehezebb feladat ebben a munkában.

A csapata időnként elég komoly rejtvények megoldása elé állítja.
- Miért is?

Ősszel egészen remek meccseik voltak a Leverkusen, a Bayern, vagy éppen idegenben a Bilbao és a Leipzig ellen. Ezek a produkciók vegyültek aztán olyan borzalmasra sikerült mérkőzésekkel, mint az augsburgi, vagy mint amikor hazai pályán kiestek a kupából a Köln ellen.
- A nyáron több új játékos érkezett, s a keretünkben sok fiatal focista is van. Ilyenkor előfordulhat, hogy komoly magasságokat és mélységeket is megjár egy csapat, mint egy hullámvasúton. Ezt el kell fogadnunk, el kell viselnünk. Az őszi kettős terhelés miatt úgy döntöttünk, hogy sokat fogunk rotálni. Kifelé ez aztán gyakran kaotikusnak tűnhetett, valójában azonban pontosan kidolgozott terv állt mögötte. Igyekeztünk minél több lábra osztani el a megnövekedett terhelést.

Miért bizonyult idén kevésnek a Hertha az európai porondon?
- Az Európa Liga-továbbjutást mi magunk játszottuk el. Mindenekelőtt Östersundban, illetve Lvivben, a Luhanszk elleni idegenbeli meccsünkön hiányzott a szükséges hatékonyság.

Gyakran egy mérkőzésen belül is jelentkezett a csapatánál a fentebb emlegetett hullámzás, ha megszerezték a vezetést, sokszor váltak passzívvá. Ez valójában a saját kurázsinktól való félelem jele lehet?
- Ezek a dolgok fejben dőlnek el. Ilyenkor persze megpróbálhatsz a pályán kívülről közbelépni, néha azonban edzőként ezekben az esetekben tehetetlennek érzed már magad. A Hannover ellen előfordult, hogy elhagytam az edzőnek kijelölt területet, mert a védősorunknak állandóan be kellett kiabálnom, hogy maradjanak együtt és feljebb védekezzenek.

Ezt a hullámzást miként lehet megszüntetni?
- Az idő majd megoldja. Az új szerzeményekkel a ritmusváltásaink minőségén szerettünk volna emelni. El kell azonban ismernem, hogy eddig ez nem működött úgy, ahogy elképzeltük.

Az ilyesmi nem frusztrálja?
- Nem. Az ilyen fázisok hozzátartoznak az építkezéshez. Néha felvillan, merre is tartunk, mi lenne a végcél: például a bilbaói első félidőben, amikor Bajnokok Ligája-minőséget hoztunk. Azokon a területeken, amik számunkra a legfontosabbak, a csapat eddig minden egyes esztendőben fejlődni tudott, s ezt idén is elmondhatjuk majd. Csak most kicsivel tovább tart, mint gondoltuk. A Hannover elleni hazai, és a Leipzig elleni idegenbeli sikerünk azonban aranyat érhet majd tavasszal. Ezekkel a győzelmekkel elég komoly hátizsáknyi tehertől szabadultunk meg.

Mennyire lesz majd nehéz megtartani olyan játékosokat, mint Mitchell Weiser, Marvin Plattenhardt, vagy Niklas Stark, ha a szezon végén mondjuk a 12. helyen végeznek majd, s jövőre nem lesz európai kupaszereplés?
- Marvin nagyon jól érzi magát nálunk, egyszer kultikus figurává nőheti majd itt ki magát. Mitch a nyáron tudatosan döntött a maradás mellett. Hogy aztán ténylegesen meddig marad majd Berlinben, azt nem tudom. Niklas esetében az lenne a fontos, hogy végre egy egész idényt végig tudjon futballozni, mert csak ezáltal válhat képessé komolyabb feladatok ellátására. Stark futballistaként képes engem is magával ragadni, de ezt el is várom tőle. Az említett srácok alapemberek nálunk, egy nagyszerű városban élhetnek, a fejlődésüket pedig egy nem is rossz edzői csapat garantálja (nevet). Ez azért így egyben nem rossz portfólió. Ha pedig valamelyikük mégiscsak távozna, arra is fel vagyunk készülve.

Azonban éppen az említett Weiser, Stark és Plattenhardt formájának hullámzásai voltak a berlini őszi szezon szimbólumai. Nem érzi úgy, hogy néhány játékosának mostanra már előrébb kellene tartania?
- Ha az életkorukat vesszük, mindez teljesen normális. Niklas Starknak balszerencséje volt, hogy pont akkor sérült meg, amikor kezdte végre elkapni a fonalat. Mitch Weiser sohasem bújik el a pályán, néha azonban túl sokat akar egyszerre - olyan, mint egy energiától kicsattanó, azonban még be nem tört versenyló. Néha túl komplikált a futballja, de közben sokat tanul. Marvin Plattenhardt pedig egyre többet és egyre gyorsabban játszik előre, ezt követeltem meg tőle elsősorban. A pontrúgásoknál pedig továbbra is nagyon komoly minőséget jelent.

A tavaszi idényben a Hertha már nem három sorozatban szerepel, marad egyedül a bajnokság: a kimaradó játékosok elégedetlensége nem nőhet meg ezáltal?
- Egyes esetekben előfordulhat, azonban ezáltal a konkurenciaharc is nőni fog. Edzői szemszögből nézve ez nem is olyan rossz dolog.

Salomon Kalou és a csapatkapitány Vedad Ibisevic az ősszel néha kimaradt a kezdőből. Hogy sikerült ennek ellenére tűzben tartania őket?
- Ha én nem játszanék, én is rühellném az edzőmet (nevet). Azonban elmagyaráztam nekik a szituációt, és eddig támogatnak a döntésemben. Vedad minden egyes edzésen odateszi magát, őt korábban sem kellett soha külön motiválnom. Salomon pedig mindig betalál, amikor az igazán fontos.

Januárban dönteni kellene Genki Haraguchi és Valentin Stocker jövőjéről. Az ilyen mellékzöngék nem szokták zavarni?
- Engem nem. Ha jó az edzésmunkájuk, megdicsérem, ha meg nem, akkor leszúrom őket. Genki egy remek fickó, nagyon szórakoztató figura. Sajnos saját maga tette nehézzé a helyzetét nálunk, ahelyett, hogy a játékával törődött volna, elkezdett inkább a jövőjével foglalkozni. Ezzel elérte, hogy kisiklott az addigi vágányról, s mindmáig próbálja magát a helyes útra visszatéríteni. Azonban ha nem fejlődik kellőképpen egy játékos, az mindig az edző sara is egyben. Azt viszont nem árt tudni: azok az idősebb focisták, akik képesek voltak fejlődni - Sebastian Langkamp, Per Skjelbred, Peter Pekarík - még mindig itt vannak. Ha egy játékos már nem képes fejlődni, az edző előbb-utóbb azt mondja: oké, akkor próbáljuk meg helyette inkább egy fiatalabbal.

Sinan Kurtnak van még Önnél jövője?
- Sokat invesztáltunk ebbe a fiatalemberbe, azonban neki is akarnia kell, ha valamit el akar még érni futballistaként. Sajnos nála azokat a szakaszokat, amikor végre jobban szalad a szekér, rögtön visszaesésekkel teli fázisok követik.

Mikor tud végre Ondrej Duda segíteni a Herthának?
- Én továbbra is hiszek benne. Nagyon jó játékos, akinek a képességeit igencsak ki tudnánk használni. Most azonban végre egyszer olyan fizikai és mentális állapotba kellene kerülnie, hogy ez így is legyen. Mi segítünk ebben neki.

Ha minden a normális mederben folyik, a tavaszi idényben a Hertha-edzők örökranglistáján lehagyhatja Georg Kesslert és Falko Götzöt. Ezt a listát Helmut Kronsbein vezeti 212 Bundesliga-meccsel. Játékosként ellenben már most Ön a rekorder. Reális cél, hogy egyszer edzőként is az legyen?
- Szép lenne, ha sikerülne, edzőként azonban soha nem tervezek hat hétnél tovább előre. Az ősszel igazából nem kerültünk valódi krízishelyzetbe, a belső kémia a legnehezebb időszakokban is működött. Ha volt is krízis, az csak az eredmények szintjén jelentkezett, kívülről mégis ennél többet igyekeztek ebbe bebeszélni. Két jól sikerült esztendő után néhány embernél talán elromlott valami. Én azonban nem vagyok olyan, aki megbolondulna ilyen helyzetekben. A realitás azt mondatja, hogy most az átalakulás időszakában vagyunk. Ilyenkor a hullámzások hozzátartoznak a történethez.

Mekkora kedve van a következő 100 Bundesliga-meccset is a Hertha kispadján tölteni?
- Nagy. Ha valaha is úgy érzem, hogy már nincs igazán kedvem a munkához, szólni fogok a menedzserünknek. Akkor nekem annyi volt. A nagy álmaimat ellenben még nem sikerült edzőként valóra váltanom, azaz egy berlini kupadöntőt, valamint egy Bajnokok Ligája-szereplést. Plusz ott vannak a srácaim az 1999-es évjáratból, akiket anno az U15-ös csapatban edzettem, belőlük is jó Bundesliga-játékosokat kellene faragnom. Ehhez is nagy kedvem lenne.